Kézdivásárhely a Kárpát-medence legkeletibb magyar többségű városa, az egykori Kézdiszék központja. Hangulatos kisváros a Feketeügy folyó völgyében. Magyar város, mely őrzi székelységét, 20 ezer lakosának 91%-a magyar. A város területén római katonai tábor volt, amely az Ojtozi-szorost vigyázta. A Kézdi előtag utal az itteni székelyek XI. századi lakóhelyére, a mai Százkézdre.

Zsigmond király 1427-ben vásáros hellyé nyilvánította, ekkor még Torjavására néven. A középkorban jelentős céhes ipara volt. Az 1848-49-es szabadságharcban a háromszéki védelem központja volt, itt öntötték Gábor Áron híres ágyúit. Az ágyúöntő szobra 1971 óta a főtéren áll. Különlegessége, hogy a főteret, az egykori piacteret övező házak kapui mind egy-egy utcának a végei. Korábban 73 udvartér volt a városban, ma 72 udvartér található ugyanis egyet közülük fallal választottak le, az az 5-ös számot viselte.

Az egykori városháza épületében kapott helyet az Incze László Céhtörténeti Múzeum, itt tekinthető meg az egyetlen megmaradt Gábor Áron-féle ágyú másolata. Az eredetit 2010-ben hozták vissza Sepsiszentgyörgyre, Székelyföldre. Kézdivásárhely református temploma 1783-ban épült a középkori templom helyére. Az 1834-ben bekövetkezett nagy tűzvészben leégett, újjáépítése 1838-ra fejeződött be.

A város trapéz alakú főterét – az egykori piacteret – XVIII. és XIX. századi épületek övezik, a mai városháza épülete 1907-ben takarékpénztárnak épült. A székely határőrség tisztiiskolája, a katonanevelde 1817 és 1823 között épült késő klasszicista stílusban. Kézdivásárhely 1849-ben egyesült Kantával, 1949-ben Kézdioroszfalut csatolták hozzá. Ma Nyujtód, Kézdisárfalva és Kézdiszászfalu is hozzá tartozik.

Kézdivásárhelyt nevezik a céhek, a vargák és az udvarterek városának is, Orbán Balázs pedig Háromszék Párizsának becézte a kisvárost.